Tanulj más fitness termek eseteiből

WellnessGate

WellnessGate

Tanulj más fitness termek eseteiből

Avagy megmutatjuk, hogy a “Neked ez miért nem megy” helyett, mi a konkrét megoldás

Egy fitness terem üzemeltetése során rendkívül sok olyan szituációt sodorhat az élet elénk, amelyek által tanulhatunk. Sőt szükséges is tanulnunk mások hibáiból, hiszen ha nem tesszük meg, akkor ugyanazon alapvető tévedések mentén juthatunk el a kezelhetetlen helyzetekig, mint versenytársaink. Egy jó hírünk azért van a témát illetően. Nem szükséges megvárni, amíg utolér minket a baj, a következő példák mentén erőt gyűjthetsz ahhoz, hogy Te igenis másképp csináld. De melyek is ezek a szituációk pontosan?

A kezelhetetlen vendégek esete

A teremben nem csak az alkalmazottaknak szükséges betartaniuk a szabályokat, hanem maguknak a vendégeknek is. Igen vékony jégen táncolunk akkor, amikor a sok munka árán becsábított vendéget korlátok közé igyekszünk szorítani. Pedig az alapvető elvárások betartása nélkül, a teremben könnyedén eluralkodhat a káosz. Nem kell nagyon távoli dolgokra gondolni. A súlyzók használat utáni helyretétele, a megfelelő kézmosás és a gépek használata utáni alapvető fertőtlenítés nem a dolgozók feladata kell, hogy legyen. Ha a vendégeknek ez a “szokás” úgymond be van vezetve az edzőtermi életébe, akkor egy alapvető rutinná válik, amelyet minden újonnan érkező ember is egyszerűen követni kezd.

Hogyan érjük el a rendet és a tudatosságot a vendégek fejében?

A tulajdonos szerepe ebben az esetben rendkívül fontos. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy  a vendégek által szétszórt súlyzókat, a recepciós lány, vagy az éppen személyi edzést tartó kolléga teszi a helyére minden alkalommal, ahogy véget ér az órája. Számos fitness terem tulajdonosa panaszkodik a tréningek és konferenciák alkalmával, hogy a vendégek viselkedésének szabályozására nincsenek meg a megfelelő módszereik.

És ez még csak egy, megoldásra váró probléma a sok közül. 

Sok partnerünktől halljuk a konzultációnk elején, hogy nála az éves bérlet eladás egyszerűen kivitelezhetetlen. Túl kicsi a terem, nincsen bázis az elkötelezett ügyfelekből. A vendég akkor jön, amikor kedve tartja, de nem akarja lekötni magát egy egész évre ehhez a teremhez. Miért is nem? 

Azt, hogy mit ajánlasz jelenlegi és leendő vendégeidnek, illetve milyen módon és csatornán teszed ezt, mind-mind tanulható és fejleszthető

Kerek perec kimondjuk, és hidd el egyáltalán nem ellened szól! Sokéves tapasztalatunk azt mutatja, hogy a partnereink fejlődésének útjában elsődlegesen ők maguk állnak. A “Nálunk ezt azért nem lehet bevezetni, vagy kivitelezni, mert…” mondatot számtalanszor átrágtuk már, a végén pedig mindig beigazolódott ennek az állításnak a teljes ellentéte. Az-az bárhol is legyen a termed, bármekkora ügyfélkörrel is rendelkezik a vállalkozásod, minden esetben van megoldás arra, hogy egy új látásmóddal és hozzáállással, az évek óta épített gátakat egy szempillantás alatt lerombolhasd.

Az elsődleges és legfontosabb, hogy a gyeplő, mindig a tulajdonos kezében kell, hogy legyen

Ha a lovas nem tartja folyamatosan a gyeplőt, akkor a ló elszabadulhat. Így van ez a tulajdonos- és saját terme irányításának viszonylatában is. Más szóval tehát, ha elkezded alkalmazni azokat a módszereket, amelyek által sok másik fitness terem tulajdonos is ki tudott lépni a “sodródok az árral” sémából, akkor jó úton indulhatsz el affelé, hogy egy teljesen átlátható, szabályozható és mindenki által elfogadott rendszerben, könnyedén biztosítsd vállalkozásod folyamatos fejlődését és sikerességét. 

Adunk néhány konkrét tippet is, hogy egyértelműbben lásd a dolgokat:

  • A vendég életút megtervezése a nulladik perctől legyen fókuszban
  • A vendégek utánkövetése és megszólítása soha ne szoruljon háttérbe
  • A dolgozók motiváltságát konkrét eszközökkel biztosítsd be
  • Légy mindig tudatos és csúnya szóval élve, szőrszálhasogató a klubod összes folyamatát illetően
  • Mutass példát a saját hozzáállásoddal, a többi dolgozó felé
  • A vendég maradjon vendég, a tulajdonos pedig maradjon “a főnök”

Mindezt persze nem lehet csak úgy hirtelenjében bevezetni és alkalmazni. Ehhez szükséges egy kis tanulás, látásmód váltás és együttműködés. Ha úgy gondolod, hogy készen állsz arra, hogy a gyeplő mostantól a te kezedben legyen, akkor mi 100%-ban segítünk neked megmutatni, hogyan is kell ezt úgy csinálni, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon!

Ingyenes konzultációra bármikor lehetőséged van nálunk. Itt fel is tudod venni velünk a kapcsolatot.

WellnessGate

WellnessGate

Ha felkeltettük érdeklődésedet, ne habozz, keress fel bennünket személyesen, vagy a megadott elérhetőségeink egyikén! Magyarország legokosabb szoftverén túl, konferenciákkal, szakmai tanácsadással és képzésekkel járulunk hozzá a személyes sikeredhez.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek

1988

[contact-form-7 id=”1988″ title=”Gq5Mz”]

WellnessGate

Nyitni, vagy nem nyitni? Ha igen, hogyan?

edzokepzes.hu | SURI ANDREA | 2021. 02. 15. A fővárosi edzőtermek 40%-a döntött úgy, hogy februárban kinyitja kapuit az igazolt versenyzők előtt, a túlélés érdekében. Az edzési