Csikota Nikoletta

Sales manager

Teljesen magaménak érzek minden egyes partnerünk által kitűzött célt, melyet profi csapatunk együttműködésével alkotunk meg.

Az életemben akaratlanul is úgy hozta a sors az eseményeket, hogy végül a mostani munkám oldalán találjam meg igazán Önmagam.

Ezt picit ismertetném: gyermekként, mint minden jól nevelt kislány jó és szorgalmas tanuló voltam. Természetesen az iskola mellett a mozgás sem maradhatott ki a mindennapi teendők közül így elkezdem versenytánc tanfolyamra járni. Ebben még semmi érdekes nincs, viszont a tánc iránti szerelem olyannyira elrabolt, hogy az életem legfőbb fókuszává vált. Sok lemondással és kitartással járt, hogy a gimnáziumban, illetve a táncparketten is az elvárt szinten teljesítsek. Nagyon fiatalon az élettől kaptam egy számomra kihagyhatatlan lehetőséget, miszerint külföldön, világszinten elismert tanároktól tanulhattam. Sokat utaztam, rengeteg emberrel ismerkedtem meg, nyelveket tanultam.

Egyik percről a másikra felnőttem, kényszerítve voltam önálló következetes döntések meghozatalára. Saját fejlesztésem mellett foglalkoztam kisgyerekek oktatásával is.

És ennél a pontnál értettem meg, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni. Segíteni Őket, céljuk elérésében és fogni a kezüket a hozzá vezető úton.

2006-ban sajnos véget ért táncos karrierem, mely olyan mély sebeket hagyott, hogy már a tanítással sem szerettem volna foglalkozni.

Egy olasz céggel kezdtem együtt dolgozni, mely turisztikával és kozmetikai termékek forgalmazásával foglalkozott.

A kozmetikai termékek magyarországi értékesítésének koordinálási posztját kaptam meg. Rengeteg új kihívással járt. Szó szerint éjt- nappalá téve tanultam, dolgoztam. Megmaradt a már megszokott nyüzsgő, adrenalinnal teli életem.

A Wellness Gate csapatához 2016-ban csatlakoztam, ekkor már egy 5 éves kis csoda fiú anyukájaként. Az értékesítés és az emberekkel való kapcsolatteremtés terén már volt tapasztalatom. Az Oxygen Wellnessben nap mint nap találkozhattam a fittnesz, illetve a mozgás szerelmeseivel.  Akciótervezés, vendégéletút kidolgozása, céges szerződések lebonyolítása, piackutatás, statisztikák elkészítése tartoztak feladataim közé. Így már remélem érthető a fentiekben tett kijelentésem miszerint itt találtam meg Önmagam.

A Wellness Gate-ben kamatoztathatom együttesen mindazt amit az életem során tapasztaltam, tanultam. Legfőbb mentorom és példaképem az értékesítés terén Férjem, aki országos kereskedelmi vezető egy másik iparágban. Folyamatosan fejlesztem magam, részt veszek tréningeken, konferenciákon.

Örülök, hogy részese lehetek a Wellness Gate csapatának. Kollégáimmal közösen tervezünk, tanácskozunk, tesztelünk majd előrelépünk. Célunk, hogy folyamatosan fejlődjünk, mellyel segítjük a termek tulajdonosait céljuk vagy esetleg még el nem képzelt céljuk elérésében is.

Számomra csak a maximális az, ami elfogadható!